Chapter 5.:

Sziasztok! 

Hát, igen, elég nagy volt a kihagyásunk, de most itt vagyok/unk egy friss részel! 

Megpróbáljuk gyakrabban hozni majd a részeket, és valamivel gyorsabban is! 

Reméljük ezért tetszeni fog! 

Jó olvasást! 

~ Fraichild

Evangelin nyugtalanul járkált fel-alá. Tudta ő mikövetkezik most. Megölik. Hiszen,miért is hagynák életben? Könyörületből? Na ne! Amúgy is,sejtette mi ő a vámpírok szemében. Egy beszélő vére zacskó. Semmi esélye a ól élésre.

Felkapta a fejét. Az ajtó túl oldalán megnyikordult a padló. Ev ijedten szaladt az egyetlen mozdíható dologhoz a szobához és felkapta. Az ajtó nyikordulva kinyílt és Evangelin teljes erővel lesújtott az kis lámpával amit az éjjeli szekrényről csort.

Cameron hatalmas csattanásal fejelte le az ajtó fél fát,miközben a kezében lévő tálca és tartalma a földre szorodott. Valamilyen pürés étel, és víz,meg néhány gyümölcs landolt a padlón. Evangelin elhúzta a száját. Cam csak kaját hozott neki ő meg leütötte. Mindegy,itt az ideje lelépni.

Cam éppen dőlöngélve próbált feltámaszkodni,enyhén remegő kézzel felnyúlt a homlokához és kitapogatta az egyre kisebb sebet. A seb másodpercenként kisebb lett,és már nem is vérzett. Evangelin újra lecsapott. Cameron egy furcsa nyögés kiséretében hanyatlott vissza a padlóra.

Nagyszerű! Ez szépen kidőlt!

Evangelin elmosolyodott. A kinyúlt Cameron elég vicces látvány volt. Karja - lába szét vetve,a homlokán már majdnem begyógyul seb,és az arca. Ami most az idegesítő mosoly helyet nagyon nyugodt volt. Evangelinnek támadt egy ötlete. Ideje megfizetni a szépfiúnak. 

Megfordult, és az ajtó zárjánál megkereste azt a kis pöcköt amit minden ajtóba tesznek. Feltolta és már is bármikor kimehetett mert ezt az ajtót bezárni többször nem lehetett. Becsukta az ajtót, majd a biztoság kedvéért mégegyszer ellenőrizte hogy biztos ki tudja nyitni utána,majd megfordult Cameron felé. Itt az ideje egy kis mókának...

Fél óra múlva mint aki jól végezte a dolgát kisétált a szobából.

És már el is képzelte mit fog szólni a komoly Zarek,vagy a feldúlt Amanda vagy az a szörnyű Beatrix mikor meglátják a félmesztelen,ájult Cameront az ágyhoz kötözve,és ő, a fogoly,pedig sehol. Nevethetnéke támadt, bármit megadna azért hogy lássa milyen lesz Cameron képe amikor felébred. Mindegy. Az ő hibája volt. HA olyan lett volna min a nővére, Viki,akkor most csak ájult lenne,nem pedig félmeztelen,kikötözött ájult.

Cameron ingje volt rajta,így ha valaki olyannal találkozik aki még nem látta akkor az azt fogja hinni hogy ő is vámpír,mert Cameron szaga elnyomja az ővét. Kihúzta magát,és egyenesen léptekkel elindult a folyóson. A folyósó végén elérkezet a nagy lépcsőhöz ami levezet a bejárati ajtóhoz.

Végül is...ki számítana arra hogy majd pont a bejárati ajtón fog megszökni?

Körülnézett majd gyors léptekkel lefutott a lépcsőn. Megragadta a kilincset,lenyomta...de az ajtó meg se rezdült. Újra próbálkozott. Francba!

- Várj! Segítek! - szólalt meg egy hang a háta mögül. Ev megdermedt. Egy kedves,kerek arcú,icicpicit kövérkés szőke hajú lány lépet elé.

- Őhm...köszi... - Evangelin zavartan lépet hátrább,miközben a lány egy díszes kulcsot dugott a kulcs lyukba és egy könnyed mozdulattal elfordította. Az ajtó nyikorogva nyílt ki.

- Semmiség...szóval te meg Cameron? - vonta fel a lány szépen ívelt szemöldökét.

- Én és Cameron? - Evangelin elvörösödött. Olyan furcsán csenget hogy ő és Cameron. Olyan bensőségesen.

- Az ingje van rajtad,az új barátnője vagy...?

- Mi? Ja,ez...de hogy is csak leöntöttem magam,és Cam kölcsön adta...de nekem már mennem is kell...tudod... - lépet egyet az ajtó felé Evangelin.

- Ja,persze,igen! De...tudod...ez azért oda adom...ha vissza akarod adni az inget Camnek valamikor,tudod... - nyújotta titokzatosan mosolyogva a lány oda a kulcsot. Jézusom,ez azt hiszi hogy én és Cam...mi....

- Ööö...köszönöm! Igazán,de most tényleg mennem kell! - préselt ki magából egy mosolyt Evangelin és már az ajtóban is volt.

- Jah,persze,menj csak... - lépett arrébb a lány,de mikor Evangelin már majdnem kint volt még megszólalt.

- Amúgy Isabell vagyok, Cam legjobb barátja... és te?

Pedig már majdnem kint voltam! Basszus!

- Eva... - kezdte el Evangelin,de aztán észbe kapott. Melyik nevet is találta ki magának? Barbara? Berni?

- Eva? Örülök a találkozásnak, tudod én... - kezdte el Isabelle újra a beszédet.

- Figyelj,bocsi,de nekem tényleg mennem kell...ööö...köszi a kulcsot...és szia, Izzy! - villantott egy széles mosolyt Evangelin és már kint is volt a házból.

*

Viki éppen bele futott Isabelle-be az ajtóban amikor megérkezet.

- Szia,te meg mi járatban? - mosolyodott el Vik miközben megölelte Izzyt. Ők már rég óta barátnők voltak, majdnem olyan régóta mint amióta Cam ismeri Izzt.

- Hát,igazából Camet kerestem,de nem találtam sehol úgy hogy inkább megyek is...

- Mi? Ne,ne menj! Mesélj mi lett azzal a legutolsó sráccal? Brett? Brendon? Hogyis hívták? - ráncolta vigyorogva a szemöldökét Vik.

- Bred...asszem,de a Brett is sanszos lehet... - nevette el magát Izz.

- Akkor ő se lesz hosszú kapcsolat,igaz?

- Attól tartok... - vonta meg a vállát Izz mosolyogva.

- Te,Izzy,figyelj,én már régóta kérdezni szeretnék tőled valamit... - tördelte a kezét Viki. Ez de kínos!

- Hát..akkor kérdezd meg! - rántott egyet válltáskáján Izzy.

- Hát...nem,nem is! Ez biztos egy hülyeség! - rázta meg a fejét Vik.

- Vik,ide figyelj! Legjobb barátnők vagyunk! Nekem hülyeségeket is elmondhatsz - nevetett Izzy.

- Rendben, de ne nevess ki! És őszintén válaszolj! - nézett Viki Izzy komolytalan tekintetével farkasz szemet.

- Igenis, kapitány! - szalutált viccesen Izz.

- Te...te szerelmes vagy Cambe?

*

Meleg. Meleg van. Cameron nyögve nyitotta ki a szemét,csak hogy rögtön vissza is csukhassa. Elaludt,vagy mi? Egyáltalán hol van?

A karjai el voltak zsibbadva. Nyujtozkodni próbált,de nem tudta mozgatni a kezeit,se a labait.

Mi a franc?

Cam hirtelen és nagy erővel ült fel,de a kötelek azonnal vissza rántották és a vállába éles fájdalom költözött.

Teljes erőböl húzni kezdte a köteleket, neki feszült,de meg se mozzantak a csomok. Zihálva esett hátra az ágyra. Most vette észre félmeztelen. Mi a jó drakula történ itt?

Össze vonta a szemöldökét és megpróbált vissza emlékezni. Elindult a konyhából...Evangelinhez...benyit...aztán a lány lecsapja...ja,igen. A csaj lecsapta. Lecsapta őt egy csaj. Egy...igen szép csaj...akinek szép a szeme...meg az arca...és...

Mi? Dehogy szép! Komolyan beverhette a fejét!

Most  csak egy a lényeg,még pedig az hogy kiszabaduljon. Lehetőleg az előtt, hogy valaki rányit..

●Chapter 4

OSziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom csak nem nagyon jutottam géphez. :((

Jó olvasást ;D (: 

James az Elois mellett álló tölgyfából készült szekrényében kutatott. A fiú időközben visszanyerte emberi alakját.Agyarai eltűntek , fekete szemei most kéken világítottak, teljes ellentétben állva mogyoróbarna hajával és borostájával.
A nő a szekrényben tartotta a mindenféle porokat és gyógyszereket.A szekrény tartalmának a 80 százaléka már a földön hevert kiborulva , de James kitartóan kutatott az épp üvegcsék között.A fiú azt sem tudta mit keres, de bízott a megérzéseiben.Minden üveget alaposan megnézett-néhányba még bele is szagolt- de egyik sem tetszett neki.

-A francba is!Elois, miért nem tudsz feliratokat tapasztani rájuk?!-a fiú olyan erővel szorította meg az egyik üveget, hogy az összetört, és a benne lévő ég kék színű por a földre hullott.

James ledobta az üvegszilánkokat, sarkonfordult majd Elois mellé térdelt és pofozgatni kezdte.

-Elois, ébresztő!-James és Elois nem túlzottan kedvelték egymást.-Hát jó, nem hagytál más választást!-James felállt és átsétált a szobán

A konyha nagyon különbözött a nappalitól.Míg az rejtélyes és varázslatos volt,tele mindenféle csetresszel és harcnyomokkal , a konyha teljesen "emberi" volt.A tányérok és a poharak frissen mosva csillogtak a csepegtetőn a mosogató mellett, a tűzhely tisztára sikálva ragyogott és a hűtő is rendben volt.
James elvett egy tiszta poharat és a csapnál feltöltötte vízzel.A pohárral a kezében visszasétált a szobába és Elois mellé lépett.A nő még mindig ugyanúgy feküdt mint ahogy James otthagyta.
-Mióta meg akarom ezt tenni.-mondta arcán sunyi mosollyal majd meglendítette a poharat és Elois nyakába borította a jéghideg vizet.


-De apa!-az ajtó bezárult Evangelin előtt-Igazságtalan vagy!-Viki még próbált küzdeni a lehetetlenért is-Blair nem csinált semmit!A falkájuk sem.
-Tudom, én is hallottam.-Zarek hangja teljesen nyugodt, de mintha elfojtott düh is keveredett volna vele.Miközben a lányához beszélt az ajtó zárjával játszadozott.
-Akkor meg mié...
-Elég legyen!-förmedt a lányára hirtelen és elengedte a zárat-.Elegem van lányom!Mond meg miért akarsz segíteni ezen a lányon?Ez egy vérfarkas!Örök ellenségünk!-lehunyta a szemét és kifújta a levegőt-Tudod, hogy szeretlek. A lányom vagy. És tudom, hogy nem kellene ezt mondanom...de ezzel a jószívűségeddel soha nem leszel a New Yorki klán alvezére.
-Akkor edz engem is úgy mint Cameront!Vele mindig is többet törődtél!-a lány elkeseredetten nézett föl apjára, mintha évek óta ki nem adott meggyötörtség ült volna ki arcára-Készíts fel engem is a Nagy Vérontásra!Kérlek!
-Kislányom.Édes drága kicsi lányom.-Zarek igazi apához méltóan, aggodalmas tekintettel ölelte át a lányát. Zarek talán agresszív volt, de gyerekeit ugyanúgy féltette és szerette, mint bármelyik apa képes rá-Talán igazad van, és valóban többet törődtem öcséddel mint veled.De értsd meg... muszáj kiképeznem mert ha velem valami történik, aztakarom,hogy ő is ugyanolyan tekintéllyel, nevéhez méltóan vezesse a klánt mint én.
Viki viszonozta az ölelést és arcát apja vállába temette.Talán Zarek nagytermetű volt, de lányánál csak egy fejjel magasabb -Megértem.-sóhajtott-Csak reméltem talán az én célom is fontos neked egy kicsit.
-Hát persze, hogy a tied is az.Sőt, nagyon örülök, hogy alvezére akarsz lenni.Csak...
-Zarek!-Amanda sétált le  a lépcsőn és Zarek elé lépett.Arca sápadt volt és a nő egész testéből áradt a feszültség.-Hol van Blair?
-Anya!-a lány elengedte apját és anyja felé fordult aggodalmas tekintettel-Nagyon aggódtam érted!-végigmérte anyját mintha sérüléseket keresne-Annyira örülök, hogy jól vagy.-Viki láthatóan megnyugodott-Cameron hol van?
-Kicsim...!-Amanda végigsimította lánya karját-Menj fel a szobádba kérlek, és ne hallgatózz!Apáddal meg kell beszélnünk néhány dolgot.
-De hol van Cameron?
-A szobájában azt hiszem.Menj fel hozzá ha akarsz, csak kérlek ne gyertek le egy darabig!
-De...
-Semmi de!.szakította félbe Zarek-Hallottad anyádat.Maradjatok ott!Majd szólunk ha lejöhettek.


-James Fred White!-Elois döhösen ült fel a földön és szúrós tekintettel nézett James önelégült arcára.
-Ez a nevem ne koptasd!Gyönyörű név.-James karbafont kézzel arcán vigyorral állt a nő felett.
-Mi a csudát csinálsz itt?-Elois kérdő tekintettel nézett körbe a szobába-És mi a franc történt itt?
-Reméltem ezt majd te mondod meg...-a fiú arcáról eltűnt a mosoly és értetlenül nézett a nőre.
-Hát ezt rosszul hitted!
-Fogalmad sincs mi történt itt?Nem emlékszel semmire?
-Nem.De egyben biztos vagyok... annak a pohárnak ott a kezedben köze van az én csuromvizes kézzel varrt indiai ruhámhoz!És ha felállok innen olyan nyakast kapsz, hogy azt megemlegeted!
-Ennyi?Csak egy nyakas?Ért már engem ennél nagyobb fájdalom is.Csalódtam benned Elois. Reméltem legalább egy ezüstös kínzást kapok.-nézett gúnyosan James a nőre.
Elois válaszra nyitotta a száját de mielőtt megszólalhatott volna, az ajtón erős kopogtatás hallatszott.Mindketten az előszoba felé kapták a fejüket.
James minden izma megfeszült. Elois felállt és az ajtó felé indult de James az útjába állt.
-Hagyd!Majd én.-a fiú hátrataszította a nőt és lassan kecsesen settenkedett az ajtó felé mint egy macska.
Mikor az ajtóhoz ért megint kopogtattak, ám ezúttal sokkal erőszakosabban.Füleit hátracsapta mint egy támadni készülő oroszlán, száját kinyitotta, elővillantva hosszú metszőfogait.
Egy lépéssel még közelebb lépett a bejárathoz és óvatosan kinézett a kitekintőn.

-Vik!Mondtam már, hogy ne nyúlj semmihez mert semmit nem fogok megtalálni!-Cameron a beágyazatlan ágyon ült, ölében egy laptoppal és körülötte szanaszét CD-k, különféle újságok és verseskötetek hevertek.
A szobában nagy káosz uralkodott.A sarokban álló íróasztalon szétdobálva a papírok, könyvek, a földön heverő ruhák, kacatok, és a ruhásszekrényből kilógó ingek.
-Nem is értem hogyan tudsz te így élni.-Victoria a földön térdelt és az összegyűrt szennyes ruhákat kapkodta fel.
-Férfias életmódnak hívják.-vigyorgott le az ágyról Vikire Cam.
A lány nem nézett fel.-Férfiak.-fogatta a szemeit-Mind ugyanolyan!
-Na majd meglátjuk milyen lesz a te barátod!
-Az én barátom rendszerető lesz.
-Erre majd akkor térjünk vissza, amikor a használt alsógatyáit szedegeted a földről.
-És akkor a te gatyáidat miért a nővéred és miért nem a barátnőd szedegeti?-Viki most már felnézett az öccsére és visszadobta a ruhákat a földre.
-Apropó!-kapta fel a fejét a fiú-Nem tudod hol a telefonom? Fel kellene hívnom Isabellt.
-Az előbb láttam valamelyik nadrágodban.-a lány felvett kék csőfarmert a földről és a zsebébe túrt-Á. Meg is van.-kivette a telefont a zsebből és odadobta Cameron mellé az ágyra.
-Kössz!-vigyorgott a telefonra a fiú-Napok óta ez keresem.
-Miért nem lepődöm meg rajta?!-grimaszolt Viki.
Cameron a kezébe vette a fekete iPhont és tárcsázott.
Viki odafeküdt az öccse mellé az ágyra miközben a fiú a füléhez emelte a telefont.
-Szia cicám!-szólt a telefonba egy lány. Hangja lágy volt, olyan mint amit szívesen hallgat az ember.
-Szia édes!Mi újság?-Cameron hangja semleges maradt.
-Miért nem hívtál napokig?Azt sem tudtam mi van veled?
-Jaj nyugi!Ne csinálj úgy mintha járnánk!
-De a legjobb barátom vagy!Aggódhatok érted!
-Értem aztán nem kell aggódnod!-mosolygott maga elé a fiú-Mesélj valamit!Mi lett azzal a halandóval.
-Semmi.Csak futókaland volt.Mint mindegyik.
-Te meg a fiúk!Sosem értettem.
-Nem is kell értened.-a lány egy pillanatra elhallgatott-Mesélj valamit erről a vérfarkasról!Apám mondta, hogy mitörtént a kihallgatáson.
-Bartoon mindent elmond neked?-a fiú szavaiba gúny keveredett.
-Persze!Hiszen a lánya vagyok!-Isabell hangja értetlen volt.
-Igazából nincsen semmi vele. Vik azt mondta, hogy apa még nem engedi el.
-De nem csinált semmit!Tudod, hogy tisztelem apádat, -kis szünetet tartott-de néha nagyon igazságtalan tud lenni!
-Jaj istenem.Ti lányok, meg a hiszékenységetek.-Cam a szemeit forgatta-Vik is pont ugyan ezt mondja.
-Nem vagyunk hiszékenyek!-förmed rá a lány.
-Ó dehogyis nem!Mind azok vagytok!Honnan tudjátok biztosan, hogy igazat beszél?!
-Hát onnan...
-Majd én megmondom!-szakította félbe a fiú-Sehonnan.
 Viki időközben az öccse vállára hajtotta a fejét és elaludt.
-Tipikus férfi.Mind azt hiszitek, hogy egy nőnek soha nem lehet igaza.Isabell hangjába sértődöttség került.
-Az vagyok!De nem így gondolom.Csak egyszerűen nem értem a gondolkodás módotokat és az érveléseiteket.Nem tudom, de szerintem nem vagyok egyedül.
-Figyelj cica most le kell tennem!Majd este gyere át ha gondolod! Itthon vagyok. Megnézhetnénk egy filmet.
-Oké majd hívlak még!-Cam elmosolyodott-Szia.
 Ledobta a telefont maga mellé és lehajtotta a fejét Viki fejére.Mikor kicsik voltak mindig így aludtak egymás mellett.

James megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, hátralépett egy lépést és visszahúzta éles metszőfogait.
-Csak egy idős néni!-szólt hátra Eloisnak.
Kinyitotta az ajtót és mosolyogva a idős hölgy elé lépett, eltakarva a bent uralkodó káoszt.
-Csókolom.-szólt meglepett hangon mintha csak egy rég nem látott ismerőst látott volna viszont
-Szervusz fiam!-a néni vagy 150-160 centi magas,65-80 éves lehetett, de korához képest egészen jó állapotban volt.
Hátát egyenesen kihúzta, állát fenntartotta mint egy pöffeszkedő kakas.-Elois itthon van?-kérdezte és próbált felnyújtózkodni és átlesni James válla felett, de a fiú széles izmos vállai elállták útját.
-Nincs!-felelte határozottan a fiú.-Elment vásárolni és megkért, hogy amíg távol van vigyázzak a lakására.
-Miért?Talán nem működik a zár?-mondta majd kérdő majd zárra pillantott
-Nem halott a betörésről?-"csodálkozott" a fiú.
-Milyen betörésről?-hangja egészen ijedt volt és egyben meglepte a kérdés is.
-Az alattunk lévő lakásba.Tegnap betörtek.-kis szünetet tartott majd gyorsan hozzátette:-Állítólag.
A nő felvonta a szemöldökét és hitetlenkedve nézett James-re.
-Az lehetetlen!Hozzánk biztosan nem törtek be!
-Amm....-a fiúnak elakadt a szava-A francba!-gondolta magában-Biztos benne?Akkor valamit biztosan félreértettem.Tessék csak hazamenni bevenni a gyógyszereket és ágyba bújni!Kezd késő lenni.-kilépett az ajtón és lefelé tessékelte a nénit majd mielőtt az válaszolhatott volna, visszament a lakásba és becsapta az ajtót, majd visszasétált a nappaliba.
Időközben Elois felállt és elkezdte felszedegetni a földről a törött üvegcséket.
-Köszönöm szépen!-mondta gúnyos hangon és felegyenesedett, hogy a fiú szemeibe nézhessen.-Most majd magyarázkodhatok.
-Elois!-James hangja halálosan komolyra váltott-Segítened kell!
-Cöh...-forgatta a nő unottan a szemeit-Már kérdezni is akartam, hogy kerülsz ide egyáltalán.Gondoltam, hogy nem bocsánatot kérni jöttél!
-Na most akkor segítesz vagy nem?-kezdett dühös lenni a fiú-Nincs időnk cseverészni!
-Mit szeretnél?-hangja még mindig unott volt.Leült a kanapéra és megpaskoltam maga mellet a helyet.-Ülj le!
-Nem!-a fiú ideges kezdett fel alá járkálni-Evangelin eltűnt!
-Tessék?-aggodalmasan próbálta elkapni a fiú pillantását, de az a padlót bámulta
-Már két napja nem jött haza.Anyáék nem aggódnak.Azt mondták biztosan itt van nálad, de én  azt éreztem, hogy bajba keveredett. Azért jöttem el hozzád, hogy megnézzem itt van e.De mint látom nincs , szóval...-felemelte tekintetét a földről és egyenesen a nő szemébe nézett. Aggodalom és félelem tükröződött a szemében.
-Szeretnéd ha megkeresném!-bólintott óvatosan a nő-Rendben!De kell valami ami az övé, amiben benne van a lelke!
Elois nem csak jósnő volt és gyógyító, hanem igéző is.
James a zsebébe nyúlt és kivett belőle egy csillogó ezüst láncot, melyen egy pici madár alakú medál lógott.
-Ez Evangeliné.-szólt halkan és a kis medálra meredt-Szinte minden nap hordja.-átnyújtotta Eloisnak a láncot
-Nagyon szép darab!-óvatosan összezárta a tenyerét és lehunyta a szemét.
A szobában szél kerekedet. Először csak fújdogált aztán egyre erősebb lett, végül már vihar erejű szél tombolt a szobában.Úgy süvített, hogy még a leesett ötrött váza csörömpölését sem lehetett halleni.A szétszórt papírokat felkapkodta,a kiömlött porokat felkavarta, Elois hajával pedig úgy játszott mintha csak gyerekjáték lenne, amit kedvére rángathat.
Egyszerre hirtelen elállt a szél és csen lett a szobában.A nő kinyitotta a szemét. James mereven állt előtte és a nőre meredt. Haját neki is összekócolta a szél. Elois lassan leengedte a kezét és komoran ezt mondta:
-Megtaláltam!

● Chapter 3

Sziasztok! 

Itt is van az új rész,végre kész lettem vele! :D

Köszönjük a komikat,nagyon jól estek! A következő rész hamarabb jön,ígérjük! 

Jó olvasást! :*

●Taylor●

Viktoria mélyen fújta ki a levegőt miután becsukódott az ajtó mögötte.

- Ki kell hoznunk innen - kijelentés volt ez mint kérdés. 

- Tessék? Most vagy megsüketültem egy farkas bolhától vagy te tényleg ki akarod hozni ezt a lányt innen? - förmedt rá Cam,Viki unottan forgatta a szemét. 

- Te is pontosan tudod mit fog vele csinálni Beatrix ha egyszer megkaparintja! 

- Anya sose engedné! 

- Anya sincs mindig ott hogy vigyázzon rá! - Viki hangja éles volt mint a kés,és igaza volt,Cameron ezt pontosan tudta. Az anyjuk sose engedné hogy baja essen Evangelinnek,ha másból nem,elvből biztosan.

- Akkor majd figyelünk rá mi... - vonta meg a vállát,és megvakarta a tarkóját. Néha utálta hogy a nővére ilyen önfejű.

- Mi sem lehetünk itt mindig,de ha... 

- Fogd már fel,Viki,hogy nem lehet! Nem vagyunk őrangyalok,és főleg nem egy olyan valakinek akinek a családja bántotta a klánunkat,és majdnem megölték Sebastiant! - ordította Cameron. Ritkán kiabált a nővérével,de néha neki is ki kell adnia a gőzt.

- És a család vétkei a gyerek védkei is,igaz? - kérdezte csendesen Viki. Cameron arca elfelhősödött.

Pontosan tudta miről beszél Victoria. Mivel a vámpíroknak nem lehet gyerekük így nagyon kevesen voltak a klánon belül vérszerinti családi kapcsolatban. Cameron,mielőtt vámpírrá változott,emberként a középkorban egy keresztes hadjárat vezetőjének a fia volt. Messze arról volt híres az apja hogy mindenkit legyilkol,és brutálisan megtámad. Azt akarta hogy a fia is kövesse,de Cameron ellen állt. Mai napig is sok öreg vámpír ránézz az apját látták benne és undorodni kezdtek tőle. Ha valakinek, Cameronnak biztosan,el kellet fogadnia hogy lehet hogy a lány ártatlan..

- Szerintem akkor se a mi dolgunk őt pátyolgatni... - mondta Cam,majd össze szorított fogakkal megfordult és otthagyta a lányt.

Viki a szó legszorosabb értelmében fortyogott a dühben. 

Rendben,ha nem akar neki segíteni,akkor majd megoldja valahogy! Legalábbis reméli...

James minden idegszálát megfeszítette miközben a fa egyik korhadt ágán térdelt. Kevésbé köztudott tény volt hogy a vérfarkasok alig hasonlítottak valamiben a farkasokra. Velük ellentétben akár állati akár emberi alakjukban is játszi könnyedséggel közlekedtek a fákon,tetőkön és egyéb magas helyeken. Érzék szerveik is sokkal kifinomultabbak voltak,és uralni tudták a bennük lakó farkast. Átváltozáskor (nem,az egésznek semmi köze sincs a holdhoz,mindegy mennyit keres vele a filmipar,akkor is csak egy hülyeség) a vérfarkasok,más néven a bestailos*-ok nem lesznek két méter magas mogyoró barna szemű farkaskák (Bármennyire is cukik a Twillight-ban,ez is egy hülyeség) hanem a szemük teljesen befeketedik,és fehér fény foltok kezdenek játszani bennük,a fogaik megerősödnek és két agyaruk nő. Ilyenkor voltak a legveszélyesebbek,félig emberek félig az a dühöngő farkas aki bennük élt. Ezt a feles állapotot csak az idősebb farkasok tudták megcsinálni,aki megtudta csinálni hivatalosan is felnőtt lett,de addig vagy csak teljes emberi vagy teljes farkasi alakjukban tudtak megjelenni. 

James idegesen fürkészte New York felhőkarcolóit mintha abból várna válaszokat. Hol van a huga? 

A falka többi tagja nem aggódtak mert többször volt már hogy Evangelin edzésről haza felé jövet bement Eloishoz,a jósnőhöz aki a falka gyógyítója volt,és annyira elbeszélgették az időt hogy ott aludt nála és majd másnap déltájban haza jön. Csak hogy James Evanglein testvére volt és érezte hogy nincs vele valami rendben. 

Leugrott az ágról,ami recsegve vette tudomásul a súly változást,és megállt egy csoport árvácska között. A nap első sugarai narancssárgásan körbe rajzolták New York épületeit,jelezve hogy egy újabb nap érkezett el. James megrázta a fejét,mézes barna fürtjei csak úgy repkedtek ide-oda,miközben pupillája kitágult,és három apró fehér pötty kezdet bennük táncolni,majd egy dühös morgás kíséretében agyarai is ki buktak. Hátra csapta a fejét,és nagyot nyüszített.A benne lakó farkas boldog volt hogy végre kiszabadult,de az emberi fele nem felejtette el,mi az igazi célja.

Meglátogatja Eloist...

Viki szaggatott sóhajjal lépet be az étkezőbe. Ma hallgatják ki Evangelint,anyja és Beatrixnek reggel el kellet mennie,és mikor vissza értek csak annyit mondtak neki hogy szóljon Camnek hogy vigye a farkast az ebédlőbe. Elvileg ezzel még vártak volna néhány napot,de Beatrix és Amanda valósággal őrjöngtek amikor haza értek. Viki már előre sajnálta a lányt,de elhatározta hogy megvédi ha arra kerül a sor.

 Máskor egy viktoriánus kora béli hatalmas keres asztal foglalta el a szoba felét,de ennek most nyoma se volt. Se a családias hangulatnak ami általában magával ragadta a lányt,amikor ebbe a helyiségbe lépett. A falon lévő aranygyertya tartókban (a lámpák,és a neonos fények bántják a vámpírok érzékeny szemeit) most semmi megnyugtató nem volt,sőt még inkább ridegséget keltett a belépő ember szívében.A teremben kér oldalt bársony székek voltak a falhoz támasztva,pontosan 6 darab,és az óriási ablakokon át beszűrődött a hold selymes csillogása. A szoba közepén egy nagy selyem fotel állt,benne Evangelinel. A két kezét a karfához kötözték,olyan erősen hogy már most kezdet látszani a piros csík a kötél nyomán. Evangelin éppen dühösen vicsorított az előtte álló Beatrixra.
 Miután Viki mögött becsukódott az ajtó az egyetlen hangforrás csak a díszes kandalóban lévő fa halk ropogása a tűzön.
Viki az ajkába harapott.A padló kínosan megcsikordult a lába alatt,miközben ő az egyik székhez sétált,majd leült oda. Mellette Cameron ült a széken,félig lelógva róla mint egy rossz diák. Amanda és Beatrix még vadász ruhában voltak,Amanda neki dőlt a falnak az ajtó mellet és üveges tekintettel meredt maga elé,míg Beatrix sebesen járkált fel alá.

Az ajtón ekkor lépett be Zarek és Bartoon. Zarek,egy magas markáns férfi volt,aki tagadhatatlanul jó képű,de közveszélyes. Ő volt a New York-i klán abszolúte vezetője. Korával,és erejével kivívta az évszázadok alatt a klán teljes tiszteletét,még akkor is ha néhányan a halálát kívánták. Selymes fekete haja volt,és indigó kék szeme. Vele ellentétben Bartoon teljesen más volt. Nem voltak neki félelmetes vonásai se ilyesztően kék szeme,őszes haja volt,és tiszta kék szeme,halványan mosolygó szája. Amolyan hobortos nagybácsi feelingje volt,azzal a különbséggel hogy ő gond nélkül szét szed egy embert milliméter pontos darabkákra alig fél perc alatt.

Amanda ellökte magát a faltól,majd Zarekhez lépett,és a fülébe súgott valamit,amit csak Bartoon és Zarek hallhatott. Mindkettő arca megkeményedett.
Zarek Evangelin elé lépett.
- Én Zarek vagyok,a klán vezére. Te meg ha jól tudom Blair - fürkészte a lányt,aki felemelte a tekintetétt,és állta a pillantását - És mi most beszélgetni fogunk.
- Az attól füg. Mert ha szeret egyedül beszélgetni akkor remek kis beszélgetés lesz - mondta Evangelin gúnyosan.
- Sosem kedveltem a humor semelyik fajtáját,úgyhogy ezzel itt előrébb nem fogsz jutni.
- Vajon mért nem érdekel? - forgatta a szemeit Evagnelin.
- Az életeddel játszol,kislány... - morogta Cameron,az egyik oldalsó székről.
- Ezt a közhelyet melyik filmből szedted? A drakulából? - kérdezte unottan Evangelin. Cam vicsorogva felállt.
- Te...
- Térjünk a lényegre! - vágott közbe Beatrix.- Megöltek egy vámpírt. Darabokra szaggaták. Ti tettétek? - a hangja hangja egy egészen apró pillanatig megremegett,miközben Evangelint figyelte gyilkos tekintettel. Evangelin elképedt.
- Nem,teljesen biztos vagyok benne hogy nem mi voltunk. - rázta meg a fejét Evangelin,amitől néhány rózsaszín tincs a arcába hullott.
- Biztos vagy benne? - ráncolta a szemöldökét Bartoon.
- Igen.
- Hazudsz! Tudom hogy ti voltatok! Szétszagatták! A nővéremet! Ti voltatok,ti mocskos ki... - tört ki Amanda,és térdre rogyott. A tekintete eszelős volt,és egész testében remegett. Arcán egy rózsaszín** könnycsepp gördült le. Viki elkerekült szemmel nézett rá. Az anyját meg sose hallotta kiabálni. Még akkor se amikor ő egy ideig csak állati vért volt hajlandó inni,és vérengzővé*** vált egy hétre.
- Cameron,vidd ki anyádat!Beatrix menj velük!  - vágott közbe Zarek. Cameron máris Amanada mellet volt,akinek a szeméből még mindig rózsaszín könnyek potyogtak,és a teste megállíthatatlanul remegett.
  Csak  mikor az ajtó bezárult Camék mögött szólalt meg újra Zarek.
- Telejesen biztos vagy benne? Amanda vérszerinti nővérét ölték meg....nálunk a vérszerinti rokonság olyan ritka hogy nagyon megbecsüljük...
- Igen,biztos. Ma van Justi...a halott vérfarkas gyerek temetése,ilyenkor akár a falunk is éghetne akkor se harcolnánk. A gyász ünnepét nagyon komolyan vesszük. Nem mi tettük,és átutazó falka sincsen a környéken.
Zarek és Bartoon pár pillanatig csak nézték Evangelint,majd Zarek szólalt meg.
- Sajnálom. A halott gyereket. Nem mi voltunk. Esküszöm. És sajnálom a feleségem viselkedését,csak meg...
- Megértem. Mint mondottam volt,mi farkasok a gyászt az egyik legszentebb ünnepként tartjuk számon. - szólt közbe suttogva Evangelin. Zarek bólintott.

Itt az idő! Gyerünk,Viki..

- Apa? Haza engeded Blairt? Hadd érjen haza a halott gyermek temetésére!Kérlek.. - kérte Viki apja mellé lépve. A férfi elgondolkodva nézett először Bartoonra,majd Evangelinre,és végül Vikire.


Mire James Eloishoz ért a feljövő nap utolsó naracsszín sugarai is eltüntek. A kis New Yorki tetőtéri lakás erkélyén állt.
Valami nem stimmelt.
Elhúzta a üveg ajtót és belépett a szobába. A máskor zsúfolt,de tiszta szoba teljesen felvolt dúlva. A padlón fűszerek,porok,és folyékony trutymók keveredtek üveg szilákokkal,daráló törökkel,edényekkel és tálcákkal. A plafonra fel akasztott zsinorokon lévő egzotikus dolgokat fekete por lepte és a kén jellegzetes szaga terjedt minden felé.
A nappali közepén ott feküdt a földön Elois.
 Az indián nő eszméletlen volt,fekete haja bársonyként terült szét hosszúkás arca körül,szokásos poncsóján,és kék szoknyáján nem volt vérnyom. James elborzadva térdelt le a nő mellé,és kitapogatta a pulzusát. Egyenletes volt,és nyugodt,bár az asszony hasa nem emelkedett,és a nő parlag zöld szeme is természet ellenesen fenakadt. Egy kis papír volt a mellkasán. James felvette,és elolvasta.

A fogócska elkezdődött! Remélem nem kevered a bújócskával,mert ha el akarsz bújni előle,azt hiszem nagyon morcos leszek és az senkinek se lesz jó! 

H.R.

ui.: Bourtoon Srteet, 23-mas szám alatt van egy kis ajándék amit biztos értékelni fogsz! 

*bestailos (latin) - állatias,állati eredetű
**A vámpíroknak nincs szüksége vízre,csak vérre,így a testükben nincs is víz,ergo csak vért,az az rózsaszín könnyeket tud hullajtani 
***vérengző - az az állapot amikor a vámpír annyira kiéhezik hogy elveszti a tudatát,és a teste ősztőnösen vért szerez,mindegy milyen úton-módon 

● Chapter 2

Sziasztok!Ezt a részt most én hoztam!Reméljük tetszett az előző! :)) Jó olvasást!

A kommenteket még most is várjuk ;) 

(Bocsi, kicsit hosszú lett :DD) 

~Vampire Girl~

A szoba sötét volt.......szinte vak sötét. Evangelin kábán feküdt az ágyon.Megpróbálta elmozdítani a nyakát,de az izmai őrjöngve tiltakoztak minden fajta mozgás ellen. Csak egy takaró fedte a testét.A teremben a fém keretes ágyon kívül semmi volt.A falak színtelenek voltak.Az ablak előtt nehéz, vörös gyapjúfüggöny lógott.  A helyiség másik sarkában Cameron ült a földön ,ugyanabban a ruhában mint amiben a metrónál volt előző nap, de haja kócosabb volt.Szemét becsukta,fejét hátrahajtotta a falnak.Az ember azt hitte volna alszik, de amikor Evanglin megmozdult a fiúnak felpattantak a szemei és villámgyorsan  talpra ugrott.Szemeivel végigmérte a lányt.Szinte gyönyörködött. Azon gondolkodott mi lesz ha felkel ?!Mit tesz akkor?Cameron soha nem töprengett ilyenen. Mindig is nagyon közvetlen volt mindenkivel.

-Na...hogy van?-lépett be a szobába egy lány. Magas volt,de nem nyurga,olyan volt akinek jól állt a magasság,hosszú sötétes barna haját egy erős kontyba kötötte. Egyszerű fekete pólót viselt,hozzá egy rövid nadrágot,ami csak még jobban meghosszabbította az alakját. A lábán sáros csizma volt,amiről még most is estek le a sárdarabok. A fiú álmosan megdörzsölte a homlokát, hangosan sóhajtott és odafordult a lányhoz.

-Kezd ébredezni.-mondta fáradtan.

-Remek!-válaszolta a lány szinte sajnálkozva.-És mi lesz vele?

-Fogalmam sincs.Anyánkat kérdezd!

-Hát...nem hiszem, hogy nekem elmondaná.Kicsit összevesztünk.- a lány szája szélét rágva várt egy pillanatot majd a válla felett hátra pillantott-Elmentek!

Hallottam!-mondta Cam sértődötten.-Nem vagyok süket,Viki!- a lány mintha nem is hallotta volna a fiút, Evangelint bámulta.

-Hol van a ruhája?-kérdezte meglepődve Victoria. Cam elvörösödött  és mosolyra görbült a szája.-Úristen de perverz vagy öcsi!-kiabálta Viki.-Nem mondod,hogy te voltál? Fúj...!-Cam felnevetett!

-Nem én voltam!És fehérnemű is van rajta!-mielőtt a lány reagálhatott volna, Evangelin  felült az ágyon és lassan kinyitotta a szemeit.Az ajtóban álló Cameron és Victoria az ágy mellé lépett. Amikor Evangelin meglátta őket ijedten a falhoz húzódott.Mikor csupasz háta a hideg falnak ütközött, felszisszent.A vastag takarót pajzsként húzta maga elé.

-Nem tudom mit akartok tőlem!Én nem csináltam semmit!-Hangja határozottan csengett,és bár az izmai tiltakoztak ellene kihúzta a magát.-Engedjetek el!

-Azt sajnos nem tehetjük ,Cica!-Cam álnokul mosolygott a vérfarkaslányra.-De ha jól viselkedsz talán nem maradsz itt örökre!

-Cameron!-csattant fel Victória!-Elég volt!Nem kell úgy viselkedned mint anya!Mit ártott nekünk ez a lány?!Engedjük el! 

-Mivan?-Cameron hangja csak úgy visított-Talán alvadt vért ittál?Ha elengedjük Beatrix üldözőbe veszi, és megöli!Vele együtt minket is.

A testvérpár olyan heves vitába kezdet, hogy egy percre el is felejtkeztek Evangelnről. A farkas figyelte ahogy egymásnak esnek!Még csak most vette észre, hogy csak fehérnemű van rajta!Szorosan magaköré tekerte a takarót miközben Victoria lerúgta a lábáról a csizmát mintha verekedni készülne.

-Elég!-kiabált végül Cam Vikire.-Majd később megbeszéljük.Most találjuk ki mi legyen ezzel.-bökött az állával Evangelin felé.

Khm....!-köhintett Evangelin. A tesvérek meglepetten fodultak. -Ezzel?! Mi vagyok én!?Egy váza?-szúrós tekintettel fürkészte a fiú arcát.

-Hoppá!-mosolygott Cam!-Kinyílt a kutyus csipája!

-Nem vagyok kutyus!-mondta a lány, és szűk csíkká húzta össze a szemét .

-Ó, ha te mondod.-mosolygott bájosan Cam. Evangelin gorombán nézett a fiúra.

-Hol vannak a ruháim?-kérdezte ugyanolyan tekintettel. Cameron elmosolyodott és válaszra nyitotta a száját, de Victoria megelőzte.

-Nem tudjuk de előkerítem neked. Addig is adok kölcsön néhányat!-Viki szemével méregette a lányt, mintha méretett venne.-Talán kicsit nagyok lesznek, de megteszi.Mindenképpen jobb mint amiben most vagy.-

Evanglint meglepte a lány kedvessége. 

-Ezzel talán vitatkoznék!- Cameron is úgy nézett végig a lányon mintha átlátna a takarón.-Nekem meglehetősen tetszik amibe van.-Evangelin összerezzent, és feljebb húzta a takarót, egészen a nyakáig.

-Cameron Frewen!-csattant fel Victoria.-Ne most éld ki perverz álmaidat!Főleg ne egy vérfarkason!

-a lány szúrós szigorú tekintete eltűnt, helyette egy kedves , őszinte mosoly bukott elő, és átsiklott Evangelin arcához.-Gyere Blair!Elkísérlek a fürdőbe.

Amikor a lány kimondta a Blair nevet Evangelinnek össze kellett szedni magát, hogy rájöjjön ez neki szól.

Cameronnak leesett az álla.-Ki akarod vinni a fogdából??Normális vagy?-a fiú hangja úgy csattan Evangelin fülében mint egy ostor.-Ha ezt anyáék megtudják, egy évszázadig szobafogságba kerülsz!

-Komolyan!?Azért mert megengedem neki, hogy letusoljon?Kétlem...!-Viki a szemeit forgatta.

Egy lépéssel közelebb lépett az ágyhoz.Arcára újra kedves mosoly ült ki.-Jössz?

-Honnan tudjam, hogy nem csapsz be és nem valami kínzókamrába viszel?-kételkedett Evangelin.

Cam a fejét hátracsapva felnevetett.-Kínzókamra?!-a fiú olyan hevesen nevetett, hogy majdnem hátraesett.

Victoria ügyet sem vetett a testvérére, és még mindig mosolyogva állt az ágyon ülő vérfarkaslány felett.-Hogyan bizonyíthatnám be?

-A lány olyan jóindulatúnak tűnik!Túl kedves!-gondolta Evangelin.

-Rendben-állt fel határozottan a lány.-Bízom benned!De ha becsapsz annak nem lesz jó vége!

Victoria meg sem rezzent a fenyegetőzéstől.-Bízhatsz bennem!

 Viki könnyed mozdulattal nyitotta ki a nehéz fém ajtót.

Cam elképedve nézte őket amint kilépne a helyiségből.

-Te itt maradsz?-fordult vissza a testvére felé Viki.

-Igen.Amíg a kutya pancsikál, én hasznossá teszem magam, és kiszellőztetem ezt a bűzt.-fintorgott Cameron.

-Te tudod!-vonta fel a szemöldökét Viki és behúzta maga mögött az ajtót. 

Amikor kiléptek az ajtón egy óriási előtérben találták magukat. A jobboldali falban egy hatalmas kétszárnyú bejárat állt, mellette végig sorakoztak az üvegablakok.A terem másik oldalán a konyhába nyíló ajtó volt.A helyiség közepén egy nagy vörös szőnyeg hevert. Bal oldalon olyan lépcső állt mint amin a kastélyokban két oldalról le szoktak vonulni.A két lépcső között egy kör alakú  üres tér helyezkedett el.Mind a két lépcső egy-egy folyosóra vezetett.

-Wow!Szép!-jelentette ki Evangelin.

Viki nem válaszolt csak elmosolyodott.-Gyere!Erre van a fürdő.

 A lány a bal oldali lépcsőn sietett fel.Kettesével szedte a lépcsőfokokat, de Evanglin tartotta vele a lépést.

-Sietnünk kell!Nem lenne baj, ha anyám nem tudná meg, hogy kiengedtelek a fogdából!-mondta Evagelinnek eszébe jutottak Cameron szavai: "Ha elengedjük Beatrix üldözőbe veszi, és megöli!Vele együtt minket is."

Csodálkozott, hogy egy idegen -méghozzá vámpír- ekkora áldozatot hoz érte.

 Amikor felértek, hirtelen jobbra fordultak.A folyosó mindkét oldalán zárt ajtók sorakoztak.

 -Haza akarok menni!-mondta Evangelin hirtelen, hosszas csend után. Victoriát annyira meglepte a hirtelen kijelentés, hogy lelassította szapora lépteit majd hátrafordult és együttérzően nézett a lányra.

-Ne aggódj!Cam és én nem hagyjuk, hogy bántsanak téged!Mindent megteszek azért, hogy minnél előbb hazajuthass!

 Néhány másodperc némaság után, kibukott Evangelinből:

-Miért vagy ilyen kedves velem?-miközben ezt kérdezte nem is nézett Vikire.

Victoriát meglepte a kérdés.

-Hát, nem minden vámpír vérengző vérszívó!Néhányunkat megtanítanak normális emberként viselkedni.És, ez kihat az igazi énünkre is.-miközben ez mondta visszafordult és újra elindult. Néhány lépés után Victoria megállt és kinyitotta az egyik jobboldalon álló ajtót, és bement. Evangelin végig a nyomában volt. Mikor beléptek a helyiségbe , az fényárba borult. Egy fürdőszobában álltak.Egy hatalmas, gyönyörű fürdőszobában.A szembelévő fal jobb sarkában egy masszírozós sarokkád állt. A bal sarokban volt a WC és a piszoár. A falak barnára voltak csempézve.A vámpírlány a jobb falnál álló szekrényhez sétált ,kinyitotta, kivett belőle egy piros törülközőt, és odanyújtotta a vérfarkasnak.A lány elvette és bizonytalanul elkezdett előre hátra hintázni.

-Am...rendben. Érezd otthon magad!Elmegyek keresek neked valami göncöt.Ha nem lennék az ajtóban amikor végzel , a szembelévő szobában leszek.-Viki megfordult és kisétált az ajtón.A válla fölött hátrapillantott és ezt mondta:

-Nem tudsz elszökni!Ne is próbálkozz!-nagyon fenyegetően hangzottak a szavak a szájából. 

Evangelin nem válaszolt csak a szemeit fogatta unottan! 

A lány megengedte a vizet és levetkőzött.Amikor feltöltődött a kád, beleült a tűzforró vízbe és gondolkodott.

-Miért vagyok ennyire nyugodt?Miért nem menekülök fejvesztve?Miért bízom meg eben a lányban?Nem csak színészkedik?-Evangelint nagyon nyugtalanították ezek a kérdések!

-Hiszen vérfarkas vagyok!Meg tudom védeni magamat!

Victoria a átsétál a szembelévő szobába.A helyiség teljesen világos volt.Nem hasonlított egy kamasz lány szobájára. A falak sötétkékek voltak.A szoba jobb oldalán egy íróasztal és egy sötétbarna szekrény állt, de nem csak egy volt belőle.Volt legalább 5 ugyanilyen szekrény, de mindegyik másik falnál, sarokban állt. A lány a baloldali falnál állóhoz, lépett és kivett belőle egy melegítőnadrágot, egy pólót, egy pulóvert és egy pár meleg zoknit.

 Hirtelen felkapta a fejét és az ajtóra meredt. Ledobta a ruhákat a földre és egy egy pillanattal később már a fürdőszoba küszöbén állt.Az ajtó nyitva volt és a lány sehol!

-A francba!-mondta halkan Viki elképedt arccal.

Sarkon fordult és egy másodperc múlva már lent is volt az előszobában. Előtte állt Evangelin aki az ajtóval ügyködött, egy köntösben. Nem vette észre a mögötte álló lányt.

-Én megmondtam!-vigyorgott Victoria.

Evangelin összerezzent.Lassan megfordult és ijedten nézett Vikire.

-Haza akarok menni!-mondta és könnyek gyűltek a szemébe.

-Mondtam, hogy mindent megteszek!-a vámpír közelebb lépett Evangelinhez.-Mázlid van, hogy nem Beatrix vagyok!Akkor már rég halott lennél!

Kinyílt a fogda ajtaja és Cam lépett ki rajta. 

-Hm.....na kinek volt megint igaza?-vonta fel a szemöldökét a fiú.

-Kímélj meg ettől légyszíves!Igazad volt!Tessék.....most örülsz?-háborodott fel Viki.

-Nem kielégítő de elfogadom!-vigyorgott Cameron.-Mi legyen vele?-mutatott a lányra.Most nézett rá először mióta kijött a szobából.Végigmérte Evangelint. Majd lassan elmosolyodott.A lány szinte érezte a tekintetét amint lassan végigjárja.Kirázta a hideg és egy pillanatra meztelennek érezte magát.

-Cameron kísérd vissza a fogdába kérlek!Hozok neki ruhát.-mondta Viki és csalódottan nézett Evangelinre.

-Örömmel!-mosolygott lágyan Cameron és odalépett a lányhoz.-Gyere!Kiszellőztettem és bevittem neked egy radiátort!Tudom, hogy a nem bírjátok a hideget.-mosolygott.

-Köszönöm!-válaszolta kérdő tekintettel Evangelin. Mi lehet ez a hirtelen modorváltoztatás???

-Mindjárt jövök.És kérlek,-mondta Viki mostmár sajnáltató tekintettel- ne próbálj meg elszökni!- Ezzel megfordult , és felsietett a lépcsőn.

Amikor Evangelin belépett az ajtón melegség csapta meg. Nagyon kellemes érzés volt.Az otthonára emlékeztette.Eddig a pillanatig észre sem vette mennyire hideg volt az épületben. Leült az ágyra és hagyta, hogy átjárja a testét.

Cameron behúzta maga mögött az ajtót és leült a földre, ugyan oda ahol akkor is ült amikor Evangelin még eszméletlen volt.A szoba csak annyiban változott, hogy az ágy mellett egy villanyradiátor állt, és be volt ágyazva. De lány mégis sokkal kellemesebbnek érezte.Talán a meleg miatt.

-Mikor mehetek haza?-törte meg a csendet Evangelin.

-Fogalmam sincs!Előbb kihallgatnak és utána kiderül mi lesz veled.-válaszolt Cameron unottan-És... ne haragudj, hogy tegnap megharaptalak.Csak belekönyököltél a hasamba és feldühödtem. Plusz amúgy sem volt jó napom.

-Ó, tényleg? Elfogadom  bocsánatkérést, de ez nem mentség.-mondta a lány ingerülten.

-Már ne is haragudj!-csattant fel hisztérikusan Cam-Te eltörted a bordáimat.Te is tartozol némi bocsánatkéréssel.

-Pff!Bocsánatkéréssel?-háborodott fel Evanglin-Csak azért rúgtalak el mert megharaptál.-Mélyen belenézett a fiú szemébe és hirtelen azok a veszekedések jutottak az eszébe, amiket a szülei vívtak egymással.Ez is olyasmi volt..... mintha a düh alatt szeretet lapult volna.Eddig észre sem vette milyen jóképű is Cam. Aztán gyorsan elhessegette a gondolatot.

-Te meg belekönyökölté a hasamba!

-Mert rám ugrottál!Mégis mit kellett volna tennem?!Tétlenül hagyni, hogy megverj?

-Nem akartalak megverni.Sem megharapni.Csak nem akartam, hogy elmenekülj!-Mielőtt Evangelin reagálhatott volna Victoria lépet be a ajtón. Mindketten odakapták a fejüket.Viki azokat a ruhákat tartotta a kezében amiket nemrég ledobott a földre.

-Itt van  néhány ruhám.A tieidet nem találtam.Addig jók lesznek ezek is.-mondta és lerakta őket az ágyra-Most itt hagyunk, öltözz fel ha gondolod és ha akarsz valamit kopogtass az ajtón.Itt leszünk lent.Hallani fogjuk.-míg Victoria elegáns volt és határozott, testvére inkább tűnt lázadó titni fiúnak akit semmi és senki nem érdekel. Evangelin nem is nézte ki volna belőlük, hogy testvérek ha nem hasonlított volna ennyire az arcuk.

-Köszönöm!-felelte hálásan. Már amennyire hálás lehetett. Victoria bólintott és komoly tekintettel folytatta:

-Az ajtót bezárjuk.Nem tudsz kijönni rajta.Az ablak pedig különleges átlátszó titánból van, szinte áttörhetetlen.Viszont ha sikerül is áttörni kívülről be van rácsozva.Nem tudsz innen kijutni!Hiába próbálkozol.

Eközben Cam is felállt a földről és a falnak támaszkodott a karját keresztbe fonva a teste előtt.   

Ezután Viki sarkon fordult , kinyitotta a vasajtót és kilépett rajta.A fiú ellökte magát a faltól, még egyszer rápillantott Evangelinre ,rákacsintott, majd követte a testvérét. Victoria becsapta az ajtót.Egy másodperc múlva kattant a zár.

 Végre egyedül!

● Chapter 1

Sziasztok!  A Blogot ketten írjük és reméljük hogy tetszeni fog!

Az első részt én hoztam,jó olvasást! ;)                                           

Várjuk a komenteket hogy érdemes-e folytatni! :) 

kiss&hugs

●Taylor● 

A vámpírok és a farkasok New York cityben már vagy 500 éve békében éltek. Egészen eddig. Most szeptember elsején minden megváltozott. A városban meghalt egy gyermek. Egy vérfarkas gyerek. Éjfélkor találták meg,a Central park nyugati részében. A nyakán több harapás nyom volt,és ki is véreztették. Vámpírok tették. Legalábbis első ránézésre. De biztos hogy nem valami más?
A béke megszűnt. A vérfarkasok vért követeltek,és meg támadtak egy vámpírt. Szemet-szemért,nem? Csak hogy a vámpírnak sikerült megszöknie,és úgy tűnik az 500 éves béke fél perc alatt szerte foszlott.


Este 8 felé járhatott. A metró megálló üres volt mint a pezsgős üvegek szilveszterkor. Mindig maradt az alján egy kicsi korty. Nálunk a kicsi korty egy lány volt. Egy vérfarkas. Evangelinnek hívták. Itt kezdődött el a háború hivatalosan.
Ha többen lettek volna valószínűleg sokan megbámulták volna. Alig volt 165 centi,és ránézésre 16-nak tűnt. Edző ruhát rajta - ami egy kinőtt szürke melegítőből,fekete hosszú szabású pólóból,és egy hatalmas edző táskából állt. Rózsaszín haja volt,amit laza kontyba fogott,és rá egy órmotlan fekete fejhallgatott tett. Üvöltött a zene a fülében,barna tekintetét is a telefonjának szentelte. Halkan dúdolta a dalt, miközben lábával az ütemet ütve várta a metrót. Még negyed órát kell várnia.

A lépcsőn egy fiú jött le,teljesen átlagosan volt öltözve. Fekete pólót,fekete nadrágot - és meglepetés - fekete cipőt viselt. A lány leginkább azokhoz a fiúkhoz tudta hasonlítani,akik az iskolákban a menő helyes fiúk közé tartoznak,és később vagy focisták vagy  férfi modellek lesznek a Victoria Secretnél. Volt valami a fiúban ami elektromos vibrálást futatott végig a lány gerincén.
Vámpír.
A lány megpróbálta kordában tartani a lélegzet vételét, és szívverését – kevés sikerrel.  A fiú rámosolygott,mintha megérezte volna a félelmet a lányban - de persze ez sem lehet kizárt. A lány vissza mosolygott,és próbált úgy tenni mintha a fiú jelenléte miatt lenne ilyen gyors a pulzusa. Gyorsan lekapcsolta a zenét,és a fülhallgatóval együtt a táskájába rejtette,majd még egyszer a fiúra mosolygott. Az egész idő alatt őt figyelte,barna tekintetével követve a lány minden mozzanatát.

A lány olyan lassan és finoman indult el a mozgó lépcsők felé mint egy őz aki az ellenségei elől bújkál és egy kis ág reccsenés is az életébe kerülne. Valamelyest hasonlított a helyzet.

 …Még 6 lépés….
…Már csak 5….

Mikor kilépett az előtte álló oszlop mögül egy nő. Az arca kemény volt és egy hatalmas morbid mosoly diszítete. Ő nem átlag ruhát viselt, hanem vadász ruhát. Egésztestet fekete bőrre tapadó kezeslábast, és fém talpú cipőt. A lány össze rezzent.
- Mi a baj,kiscica? Vagy mondjam inkább kiskutya?
Nyájasan beszélt,és lekezelően. Mint általában a legtöbb vámpír a zsákmányával szemben.
- Nem tudom miről beszél... - a lány próbált határozott hangon válaszolni.
 A nő felnevetett,majd hirtelen a lány előtt termet. Az áll kapcsát keze közé kapta,és kicsit megemelve szorította.
A lánynak elakadt a lélegzete. Ennyit arról hogy nem tudták mi vagyok.
- A nevedet! - szorította az álkapcsát még jobban. A lány érezte hogy oldalsó fogai meglazulnak,és ha tovább szorítja a nő,talán még ki is esnek. Nem mintha nem nőt volna vissza,de kellemetlen érzés fogat  növeszteni.
Gyerünk! Találj ki valami áll nevet!
- Öhm…Blair…a nevem Blair… - mondta a lány kicsit akadozva,leplezve ezzel hogy ezt csak most találta ki.
- Blair… - a nő többször egymás után is kimondta,mindig ugyanazzal a mézes-mázos hanggal.
- Beatrix,ezt most hagyd abba! Nem azért jöttünk hogy a szadista énedet kiéld! – egy hang reccsent rá a nőre. Egy női hang.
- De ha megkell halnia,akkor nem mindegy? – szórt szikrákat Beatrix szeme,miközben olyan erősen szorította a lány állkapcsát hogy két őrlő fog kimozdult a helyéről,és a lány szájából apró vércsík folyt ki.
- Beatrix! Enged el! Most! – Beatrix bosszúsan nézett a lányra,majd elengedte.
A lány most már tisztán látta a támadóit. Beatrixon kívül a fiú volt ott,és egy másik nő. Neki Beatrixel ellentétben kedves arca volt,de persze nem  mosolygott,inkább szívbe markolóan nézte a lányt. Mintha sajnálná.
- Cameron… - szólt a nő,mire a fiú aki éppen a lány táskáját kutatta át,felpillantott.
Még szerencse hogy tegnap voltam a mosodában,mert különben a fiú most az alsóneműit túrná fel!  - gondolta Evangelin,és dühösen méregette a fiút.
- Menj ki és őrködj! Ne engedj le ide senkit!
- Ne,majd én őrködöm! – szólt közbe Beatrix,aki nyílván valóan nem volt képes elviselni a kudarcot. A nő félszegen bólintott. Beatrix hosszú lassú léptekkel ment fel a lépcsőn. A nő – a lány még csak most vette észre hogy ő is vadászruhában van – oda lépett elé.
- A nevem Amanda, te ha jól hallottam Blair vagy,igaz? – kérdezte,nem úgy tűnt mint aki bántani akarná a lányt,de azért Evangelin,áll néven Blair, hátrál egy lépést,és keményen bólintott.
- Lenne néhány kérdésem,amire azt hiszem te választ tudsz adni…
- Rosszul hiszi – vágott közbe a lány. A nő meglepődött egy kicsit,nem igen számított ellenállásra.
- Figyelj,Blair,kössünk egyességet! Te válaszolsz a kérdésekre,mi pedig elengedünk! – tárta ki a karját Amanda. Evangelin az oszlopnak dőlt,és unottan felvonta a szemöldökét. Természetesen nem szándékozott semmit se mondani. Amanda elkezdte.
- Mért támadtátok meg azt a vámpír fiút a Centrál Park mögött? – kérdezte a nő. A lány pontosan tudta mit beszél a nő. A fiú befejezte a táska átkutatását. Nem talált benne semmit.
- Meg kaphatom a táskám?
- Először válaszolj! – dörrent rá a fiú élesen.
- Hjahj… sóhajtott unottan a lány. – Ahhoz képest hogy milyen öregek vagytok,nem túl okosak.
- Miről beszélsz? Majdnem megöltétek…
- Cameron! – Amanda hangja kemény volt,és tekintélyt parancsoló. A fiú bosszúsan bele túrt a hajába,de csendben maradt.
- Elmondjam mi volt? Elégtétel! - vágta rá dühösen a lány,de szavait leginkább Cameronhoz intézte mindsem Amandához. A fiú szeme szikrákat hányt,és dühösen mordult egyet.
- Elégtétel? De mire? Csak úgy? – Camaron hangja fojtott dühről árulkodott,és a keze is ökölbe szorult.
- Az öcsémé volt,te rohadt vérszívó,azé a srácé akit megöltetek! – Evangelin dühöngő őrült módjára kiabált. Cam csak nagy szemkel és értetlen tekintettel nézett rá.
- Mi nem öltünk meg semmilyen vérfarkas gyereket… - mondta a fiú össze zavarodva.
- Vámpír méreg volt a testében,és kivéreztették! Ti rohadékok,alig volt 6 éves még csak megvédeni se tudta volna magát!
- Cam,nem akartam ezt mondani de be kell vinnünk! Ezt az ügyet tisztázni kell! Ha háború indulna az nagyon sokakat veszélybe sodorna,nem csak közülünk,emberek közül is. Be kell vinnünk kihallgatni!
- Mi? Hova akarnak vinni? És miből gondolják hogy magukkal megyek? – Evangelin kétségbeesetten kapkodta a fejét,Amanda és a fiú között. Amanda bólintott.

A következő pillanatban Evangelin a lépcsők felé kezdett rohanni,de a fiú hátulról rávetette magát. Csépelni kezdték egymást. Evangelin Cam hasába mélyesztette a könyökét,amitől a fiú fájdalmasan felnyögött,majd a következő pillanatban a fiú már a lány csípőjén ült,és kezeit lenyomta. Éles fájdalom hatolt a lány csuklójába,és apró roppanás hallatszott. Eltört a kulcs csontja. Felsikított. Cameron a lány nyakába mélyesztette a fogait,miközben az alatta vergődött. A világ elhomályosult Evangelin körül. Aztán a fiú lerepült róla,mikor egy erős rúgással hasba,sőt ha jól halotta néhány bordája el is tört. Evangelin szédelegve próbált az oszlopban megkapaszkodni,mikor sikerült felállni. A lélegzett vétel egyre nehezebben ment,és a világ is magállás nélkül pörgött. Ekkor valami hátulról az oszlopnak nyomta,megint érezte a szorító érzést a nyakában,és az utolsó amit érzékelt az egy erőtlen sikoly volt….